Életkor hatása a sebgyógyulás folyamatára

Adja meg nevét és email címét, hogy értesülhessen a legújabb sebkezeléssel kapcsolatos információkról.

    A sebgyógyulás három fő szakaszból áll. Az első stádium a sebzést követő fibrinképzés, mely mechanikai védelmet nyújt a nyílt seb és külvilág között, továbbá biztosítja a seb tisztulását. Második stádiumban a sarjszövet kialakulása, a harmadik szakaszban pedig a hegesedés következik be. A sebgyógyulás folyamatát számos tényező befolyásolja, így az életkor is hatással van rá.

    Az életkor előrehaladtával csökken a bőr víztartalma, így elveszíti rugalmasságát. A faggyúmirigyek csökkent működése bőrszárazsághoz vezet, így hajlamos a kiszáradásra. A víztartalom csökkenése révén ráncok alakulnak ki, valamint a bőr elvékonyodhat. Meglévő társbetegségek, úgy mint cukorbetegség fokozottan befolyásolja a bőr állapotát, a sebgyógyulás folyamatát. Ezen élettani tényezők negatívan hatnak a sebgyógyulásra, ugyanis a regenerációhoz szükséges folyamatok lassulnak, kisebb sérülések gyakran válnak krónikussá.

    A cukorbetegség a legtöbb idős ember egészségét érinti, így fokozott figyelmet kell fordítani a vércukorszint normál tartományba való beállítására, valamint a bőrápolásra is. A száraz, berepedezett bőr, és annak elvékonyodása gyakran jár sebek kialakulásával. Az ingadozó vércukorszint hatására a fertőzéshajlam nő, az erek véráramlásának csökkenésével pedig romlik az adott terület vérellátása. Ezen tényezők hatására gyakran válnak krónikussá a sebek, melyek rendszeres, szakszerű sebápolást igényelnek. Időskorban további sebgyógyulást gátló tényező a mozgás hiánya. Fekvőbetegeknél gyakran alakul ki felfekvés, mely kezelése több hónapot is igénybe vehet.

    Idősebb korban kiemelt figyelmet kell fordítani a rendszeres bőrápolásra, a helyes étkezésre, valamint a testmozgásra. Az immunrendszer erősítésével elősegítjük a sebgyógyulást, valamint ellenállóbbá válik a fertőzésekkel szemben.

     

    Forrás:  https://advancedtissue.com/2020/07/why-does-wound-healing-get-slower-as-we-age/

    Sebkezelési centrumaink

    Kérjen időpontot vagy küldjön üzenetet

    Ha szeretne időpontot kérni rendelőinkbe vagy kérdése van felénk, kérjük válasszon a megfelelő űrlapok közül!

    Időpontkérés orvoshoz



      A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező

      Üzenetküldés sebkezelési centrumnak

        A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező