A továbbiakban 9 új sebápolási szakkifejezéssel szeretnénk bővíteni a szókincsedet.
-
Bazális: ez a kifejezés mindig valaminek az aljára, legalsó részére vonatkozik. A sebápolásban úgy fordíthatnánk, mint valamit, ami a bőr legalsó rétegében van. A bazálsejtek például a bőrünket fedő hám alsó részében találhatók, rögtön a bőr irharétegével érintkeznek.
-
Callus: jelentése megvastagodott, kérges bőr, más szóval bőrkeményedés. Ott alakul ki, ahol a bőr túlzott és állandó nyomásnak, súrlódásnak van kitéve.
-
Kollagenáz: ez egy különleges enzim, amely valójában lebontja a kollagén kötéseket. Bár nem hangzik jótékony hatásúnak, a kollagenázt kenőcsök és krémek alapanyagául használják, hogy segítsen eltávolítani az elhalt szöveteket és egyéb maradványokat a sebágyban.
-
Komorbiditás: magyarul betegségtársulás. Két különböző betegség együttes előfordulása egy időben egy személynél. A komorbid betegségek kölcsönhatásba léphetnek egymással, az egyik betegség megváltoztathatja a másik hatását, vagy zavarhatja a kezelés eredményességét.
-
Holttér: a seben belül is található holttér. Olyan hely a seben belül, ahonnét hiányoznak szövetek, erek vagy egyéb anyagok. Akkor szokás erre az állapotra hivatkozni, ha egy üreg vagy egy egyszerű hiány mutatkozik a sebben.
-
Epibólia: amikor a seb körüli bőrszélek lefelé kunkorodnak. Ez azt az állapotot eredményezheti, hogy a seb nem tud teljesen begyógyulni, ami fertőzést és más szövődményeket okozhat.
-
Fasciotómia: a fascia (izompólya) rostos szövetek együttese, amely körülvesz egy szervet vagy izmot. Amikor a vérnyomás vészesen csökken, az orvos fasciotómiát alkalmaz, hogy segítsen enyhíteni a nyomást.
-
Gram-festés: Több ezer különféle baktérium-típus létezik, melyek közül számos káros fertőzéseket okoz. Hogy az orvosok megállapítsák, milyen baktérium található a sebágyban, egy különleges eljárást, a Gram-festést alkalmazzák. A baktériumokat aszerint csoportosítják, hogyan reagálnak a mikrobák erre a festési eljárásra. Az ún. Gram-pozitív baktériumok kékre illetve lilára színeződnek, a Gram-negatív baktériumok pedig rózsaszínre vagy pirosra.
-
Hiperkeratózis: a szaruképzési rendellenességek egyik fajtája. Kialakulásában főként külső tényezők játszanak közre, például mechanikai hatások (nyomás, dörzsölés), UV sugarak, nem megfelelő higiéniás körülmények és a különböző kozmetikumok helytelen használata. Ilyenkor a szarusejtek leválási sebessége lelassul, és rendkívüli mértékben megvastagszik a bőr. Hiperkeratózis több bőrproblémánál is bekövetkezhet: szemölcs, ekcéma, lichen betegség.