Dr. Ternyik László

Adja meg nevét és email címét, hogy értesülhessen a legújabb sebkezeléssel kapcsolatos információkról.

    • Szakterületek:
      krónikus sebkezelés, sebészet

    A nevem Dr. Ternyik László Zoltán, két igen aktív kisfiú édesapja vagyok. Hogy a szakmáról is essék szó, már gyermekkoromtól kezdve orvos szerettem volna lenni. 2003-ban végeztem a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd 2009-ben tettem szakvizsgát sebészetből kiváló eredménnyel. Kezdetben a III. sz. Sebészeti Klinikán, majd a Bajcsy- Zsilinszky Kórház Sebészeti Osztályán dolgoztam. Több mint öt évnyi külföldi munka után tértem haza és kezdtem el dolgozni a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Sebészeti Osztályán, ahol jelenleg is dolgozom a hét egy részében. Ezen kívül a budapesti Medicover Klinika sebészeti csapatát is erősítem. Rendszeresen veszek részt és adok elő kongresszusokon, publikálok orvostudományi lapokban. Már a klinikai évek során rengeteg diabeteses, lábszárfekélyes beteget kezeltem. Akkoriban kezdtük el alkalmazni az intelligens kötszereket. Hamar világossá vált számomra két dolog; az intelligens kötszerek és modern szemlélet nélkül nincsen sikeres sebkezelés, másrészt pedig az egyszerűnek tűnő sebkezelés („Ez csak egy seb, kötözni kell.”) sokszor inkább egy hosszú és keserves, rengeteg kihívást tartogató utazáshoz hasonlítható. A sebek sikeres gyógyítása csak a beteg és az egészségügyi személyzet szoros  együttműködésében lehetséges. Várom betegeimet, utazzunk együtt!

    Rendeléseim

    Sebkezelési centrum Érd
    • Cím: HU - 2030 Érd, Budai u. 28. 1/10.
    • Telefon, bejelentkezés: +36 (30) 978 5208, erdrendelo@sebapolas.hu
    • Rendelési idő:
      Szerda: 14.00 - 18.00 - ig sebészet
      Dr. Ternyik László az érdi rendelőben csak előzetesen egyeztetett időpontban rendel!
    Sebkezelési centrum Kaposvár
    • Cím: HU - 7400 Kaposvár, Honvéd u. 55.
    • Telefon, bejelentkezés: +36 (30) 978 5210, kaposvarrendelo@sebapolas.hu
    • Rendelési idő:
      Hétfő: 16.00 - 19.00 - ig sebészet
      Dr. Ternyik László a kaposvári rendelőben csak előzetesen egyeztetett időpontban rendel!

    Időpontkérés

      A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező