5 dolog, amely befolyásolja a sebgyógyulást

Adja meg nevét és email címét, hogy értesülhessen a legújabb sebkezeléssel kapcsolatos információkról.

    Számos olyan dolog befolyásolja a sebgyógyulás folyamatát, amelyről azt gondolhatnánk, nincs köze a bőrt ért sérülésekhez. Összegyűjtöttük ezek közül a legfontosabbakat.

    1. Helyi tényezők

    A helyi tényezők magára a sebre vonatkoznak, ilyen például az, hogy pontosan hol helyezkedik el, fennáll-e fertőzés vagy ödéma, fájdalommal jár-e, vagy van-e esetleg idegen test a sebben. A fertőzés elkerülése érdekében nagyon alaposan kell a seb és a sebkörnyék tisztítását, fertőtlenítését végezni, majd a sebet steril kötszerrel lefedni. Amennyiben pedig a sérülés orvosi ellátást igényel, mielőbb szakemberhez kell fordulni.

    2. A sérült állapota

    A sebbel kapcsolatos tényezők mellett fontos az is, hogy milyen nemű és hány éves a sérült, illetve milyen az általános állapota. Mindezek mellett sokat nyom latba a lelki és pszichoszociális állapot is, hiszen például a stressz és a tartós betegségek együtt igen komoly hatással vannak a sebek gyógyulására. Sőt, például cukorbetegség esetén a sebek sokszor nem is sérülés, hanem a betegség szövődményeként keletkeznek.

    3. Gyógyszerek

    Ha vannak olyan állandóan szedett gyógyszerek, mint például a szteroidok, a sejtnövekedést gátló daganatellenes szerek és a gyulladáscsökkentők, azoknak is hatása van a sebgyógyulásra, mivel gátolják a sejtek megfelelő működését.

    4. Táplálkozás

    A különböző vitaminok és nyomelemek is nagyban hozzájárulnak a gyógyulási folyamathoz, éppen ezért például a nem megfelelő tápanyagbevitel nagyban befolyásolja a sebek gyógyulásának folyamatát. Az elhúzódó vagy hiányos gyógyulást például alultápláltság vagy tápanyaghiány is előidézheti. Éppen ezért fontos, hogy mindig elegendő mennyiségű kalóriát fogyasszunk úgy, hogy az étrend tartalmazzon megfelelő mennyiségű fehérjét, gyümölcsöt, zöldséget, gabonát és tejterméket is. A sebgyógyulásnál komoly szerepe van a fehérjebevitelnek, ugyanis a testünket felépítő összes sejt tartalmaz fehérjét. Kiváló fehérjeforrások a hüvelyesek, a diófélék, a tojás, a csirkehús, a tej, valamint a növényi alapú fehérje is.

    5. Folyadékbevitel

    A fenti ponthoz szorosan kapcsolódik a megfelelő folyadékbevitel is. A legjobb a tiszta víz, de mellette bármilyen, hozzáadott cukrot nem tartalmazó folyadék is szóba jöhet.

     

     

    Sebkezelési centrumaink

    Kérjen időpontot vagy küldjön üzenetet

    Ha szeretne időpontot kérni rendelőinkbe vagy kérdése van felénk, kérjük válasszon a megfelelő űrlapok közül!

    Időpontkérés orvoshoz



      A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező

      Üzenetküldés sebkezelési centrumnak

        A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező