A lassabb sebgyógyulás hátterében az áll, hogy a betegség miatt a sejtek oxigén és tápanyagellátása nem megfelelő, emiatt a sérült szövetek regenerációja nehezebben zajlik le. A cukorbetegség következtében a vérkeringés lassulása mellett jellemző, hogy az idegek is károsodhatnak. Ez leggyakrabban a végtagok idegeit érinti, emiatt előfordulhat, hogy észrevétlenül maradnak kisebb-nagyobb sérülések. A beteg egyszerűen nem észleli a lábát érintő sérülést, ami a szövetek károsodásához vezet.
Gyakori bőrpanaszok a visszatérő gyulladásos bőrbetegségek, a körömágy gyulladása, esetleg furunkulusok. A problémák jellemzően a térd alatt okoznak nagyobb problémát, ugyanis az állandó igénybevétel miatt ezek a sebek még lassabban regenerálódnak. Régóta fennálló cukorbetegség esetén alakul ki diabéteszesláb-szindróma, amely során a cukorbetegségre jellemző fent említett tünetek együttesen vannak jelen. Ez az állapot szélsőséges esetben akár amputációhoz is vezethet, ezért a már kialakult diabéteszes láb kezelése mindenképpen szakember feladata.
A diabéteszes sebproblémákat tehát legjobb megelőzni. Ehhez az első és legfontosabb a vércukorszint rendszeres ellenőrzése és beállítása. Emellett az alábbiakat érdemes követni:
-
A lábak rendszeres, hajlam esetén akár havonta történő ellenőrzése szakember segítségével,
-
Az érintett terület folyamatos átvizsgálása, hogy azonnal észrevehetővé váljanak az esetleg panaszt nem okozó sérülések is (a talpon is)
-
A bőr kiszáradásának és a hámsérülések kialakulásának megelőzése rendszeres hidratálással
-
Pamut vagy gyapjú zokni viselése és a mezítláb járás kerülése
-
Kényelmes, lapossarkú, megfelelő kiképzésű cipő választása, egyes esetekben szakember javaslata alapján speciális segédeszköz (talpbetét) beszerzése is szükséges lehet
-
Tisztálkodást követően a lábujjak közötti terület alapos szárazra törlése,
-
A lábkörmök egyenesre vágása, hogy ne alakuljon ki benőtt köröm.
Ha Ön cukorbeteg, a legkisebb seb észlelése után mielőbb forduljon szakemberhez, aki alapos állapotfelmérés után ad javaslatot arra, hogy melyik speciális kötszerrel, kezeléssel a legmegfelelőbb a sebgyógyulás.