Hőség és sebgyógyulás

Kérjen időpontot az Önhöz legközelebb eső sebkezelési centrumunkba!
Adja meg nevét és email címét, hogy értesülhessen a legújabb sebkezeléssel kapcsolatos információkról.

    A nyári hőség alapvetően is komoly hatással van az ember szervezetére, így nem meglepő, hogy a kánikula a sebgyógyulást is befolyásolja. Emiatt érdemes kiemelten figyelmet fordítani ezekre a sérülésekre a forró hónapok alatt. 

    Milyen hatása van a hőségnek a sebek gyógyulására?
    Egyrészt nyáron többet izzadunk, ami már alapvetően is érinti a bőrön levő sebeket. Emellett az UV sugárzás fokozza a hegképződést, ami miatt komolyabb esetben akár gyulladás is kialakulhat. Ez pedig a bőr elszíneződésével is járhat. A tartós hőség és a kiszáradás gátolja a sebgyógyulást, ráadásul ilyen körülmények között a baktériumok gyorsabban szaporodnak, így ebben az időszakban gyakrabban fordulhat elő sebfertőzés is. Ugyanakkor a magasabb D-vitamin mennyiség és a jellemzően több mozgás jótékony hatással van a sérülések regenerációjára. 

    Mit tegyünk egy nyári sérülés esetén?
    Amennyiben nyáron sebesülünk meg, az első és legfontosabb dolog, hogy mielőbb tisztítsuk ki és fertőtlenítsük a sebet. Nagyon gyakori tévhit, hogy nem szükséges bekötni a kisebb sérüléseket mert a szabad levegőn gyorsabban gyógyulnak, azonban ez nem így van. Hiszen kötözés nélkül nincs, ami védjen a külső mechanikai ártalmaktól vagy a kórokozóktól. Érdemes az adott területen gyakran kötést cserélni és óvni a tartós, közvetlen napsütéstől is. 

    A megfelelő ellátás és a sebre való odafigyelés mellett természetesen a maradéktalan gyógyulásra a nyári hőségben is van esély. 
    Mindezeken felül fontos a nap során megfelelő mennyiségű folyadékpótlás víz és nem cukorban vagy édesítőszerekben gazdag üdítő formájában.

    Sebkezelési centrumaink

    Kérjen időpontot vagy küldjön üzenetet

    Ha szeretne időpontot kérni rendelőinkbe vagy kérdése van felénk, kérjük válasszon a megfelelő űrlapok közül!

    Időpontkérés orvoshoz



      A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező

      Üzenetküldés sebkezelési centrumnak

        A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező