dr. Alzubi Ali, magas szintű sebkezelés Orosháza betegeinek

Kérjen időpontot az Önhöz legközelebb eső sebkezelési centrumunkba!
Adja meg nevét és email címét, hogy értesülhessen a legújabb sebkezeléssel kapcsolatos információkról.

    Nagy örömmel tudatjuk, hogy 2023.májusában megnyílt a Mediq huszonnegyedik sebkezelési központja. A rendelő Magyarország dél-keleti régiójában, Orosházán található. Mai cikkünkben a centrum vezetőjét, dr. Alzubi Ali sebész-klinikai onkológus főorvost mutatjuk be.

    Gyermekkor és tanulmányok

    Ali doktor Szíriában, Deraa városában született 1976-ban. Szülőhazájában nagy tisztelet övezi a gyógyítókat. Az orvosi hivatás már gyerekkorától álom volt számára, amiben a családja is maximálisan támogatta. Hazánkba mindössze 18 évesen, egy ösztöndíj program keretében érkezett. Egy nyelvtanulással töltött előkészítő év után a Pécsi Orvostudományi Egyetemen kezdte meg tanulmányait, ahol 2003-ban diplomázott.

    Orvosi munka vezetőként

    3 évig alorvosként dolgozott a körmendi kórházban. Ezután 2006-tól az orosházi kórházba került. 2009-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen sebészeti, majd 2012-ben az Országos Onkológiai Intézetben klinikai onkológusi szakvizsgát szerzett. 2019-ben sikeres vizsgát tett a palliatív gondozás (súlyos, életveszélyes betegségben szenvedőknek nyújtott ellátás) kapcsán is.

    Az orosházi kórházban 2016-tól a sebészeti osztály osztályvezetőjeként megállította a beteg-elvándorlást, és egy nagyon jó, korrekt és erős csapatot épített. Ez év januártól kezdve háziorvosként praktizál Orosházán, e mellett az orosházi kórházban csökkentett óraszámban továbbra is dolgozik sebészként és klinikai onkológusként is.

    dr. Alzubi Ali sebkezelő csapata

    Hitvallás és díjak

    Fontos számomra az együttérzés, a bizalom, az odafigyelés, ha ezek megvannak, az már fél siker a kezelés során”, vallja a doktor úr. A pozitív visszajelzések a munkájának mozgatórugói. A gyógyítást szívvel-lélekkel végzi, a betegei, valamint kollégái elmondása alapján egy rendkívül közvetlen, kedves, szerény, szakmájában elhivatott személy. Mindezek alapján nem véletlen, hogy az orosházi emberek és a Békés Megyei Hírlap olvasói is az Év emberének választották 2018-ban. Ugyancsak 2018-ban Orosháza képviselő-testülete döntése alapján „Orosháza Városért” díjat vehetett át. 2023-ban pedig a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj különdíjasa lett.

    dr. Alzubi Ali kapta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj különdíját

    Család

    Ali doktor úr felesége szintén szakmabeli. Négy gyermek édesapjaként vallja, hogy nagyon fontos számára a család, a gyerekek, az értékek átadása. Bízik abban, hogy gyermekei közül akár többen is az orvosi pályát választják majd hivatásukként.

    Sebápolás, sebkezelés

    Dr. Alzubi Ali vezetésével az orosházi sebkezelési centrumunkban a krónikus sebkezelés legkorszerűbb módszerével segítenek a gyógyulásra váró sebes betegeken. Ehhez egy különleges intelligens sebfedő anyag is rendelkezésükre áll. Ez az sebfedő olyan anyaggal van átitatva, mai a sebre helyezve megöli a baktériumokat, valamint felszívja a váladékot. A főorvos úrhoz hívja a 06 20 285 6794 telefonszámot vagy KATTINTSON IDE az időpontfoglaláshoz.

    Szeretettel várja sebes betegeit keddenként, a 18:00-19:00 közötti rendelési időben.

    Sebkezelési centrumaink

    Kérjen időpontot vagy küldjön üzenetet

    Ha szeretne időpontot kérni rendelőinkbe vagy kérdése van felénk, kérjük válasszon a megfelelő űrlapok közül!

    Időpontkérés orvoshoz



      A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező

      Üzenetküldés sebkezelési centrumnak

        A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező