Szinte hihetetlen, de 2024-ből már eltelt egy fél év, mely alatt rengeteg változás, esemény történt. Ezért – hagyományainknak megfelelően – összefoglaljuk, melyek voltak a legfontosabb mérföldkövek cégünk életében az elmúlt 6 hónapban.
Április 12-én rekordszámú, több mint száz résztvevővel tartottuk meg a IV. Mediq Sebcentrum találkozót. Dr. Kenéz Csaba, a Mediq Direkt Kft. ügyvezető igazgatójának bevezetőjét több, magas színvonalú szakmai előadás követte. Dr. Hanga Péter, a Mediq Direkt Kft. kereskedelmi igazgatója egyrészt a MaxioCel nevű kötszerünkről tartott interaktív előadást. Másrészt egy új sebkezelési technológiát, a PlazmaCare-t, vagyis egy hideg plazmával történő kezelést mutatta be a jelenlévőknek. Dr. Bódi Krisztina egészségügyi szakjogász a dokumentálás fontosságáról tartott előadást. Végül, de nem utolsó sorban Horváth Géza szakmai vezető jól alkalmazható, hasznos útmutatásokat adott egy NAV ellenőrzés esetére.
Az új szakmai ismeretek mellett a találkozó a személyes kapcsolatok erősödésére, valamint a szakmai tapasztalatcserékre is lehetőséget adott a résztvevők számára.
Idén tavasszal elindult az új weboldalunk, a mediqdirekt.hu. Ezen az oldalon aktuális képzéseinkről, nyitott pozíciónkról, termékeinkről, valamint cégünkről is kaphatnak részletesebb tájékoztatást.
Cégünk célkitűzése, hogy Magyarországon minél szélesebb rétegben tudjunk segíteni a sebes betegek számára, ezért kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy folyamatosan bővítsük a Sebkezelési Centrumaink számát. Ez alapján az idén újabb két sebcentrumot nyitottunk, az egyiket Sopronban a Híd utcában, a másikat pedig Kalocsán, a kórház épületében lévő sebészeti szakambulancián.
Mint arról korábban már hírt adtunk, a szegedi rendelőnk elköltözött. A helyszínek kiválasztásánál mindig fő fókuszban van a jó megközelítési lehetőség, valamint az, hogy minél teljesebb körű kiszolgálást tudjunk biztosítani pácienseink számára. Az új helyszín kiválasztásánál (6791 Szeged (III. Kiskundorozsma), Balajthy u. 1.) ezekre a szempontokra is nagy hangsúly fektettünk.
Döntésünket teljes mértékben visszaigazolta, hogy folyamatosan teljes kapacitással dolgoznak kollégáink.
Az év következő időszakában is több tervünk és célunk van, amellyel tovább fejleszthetjük a termékeinket, szolgáltatásainkat és azok minőségét, valamint sebkezelési centrumainkat, melyek listáját a Sebkezelési centrumaink oldalon találja meg. Amennyiben Ön krónikus sebekkel küzd, keresse fel bizalommal az Önhöz legközelebbi helyszínt, ahol munkatársaink segítenek megtalálni a legmegfelelőbb és leggyorsabb kezelési módot az Ön számára is.
Cégünk nagy gondot fordít a partnereinek – szakorvosoknak, szakápolóknak és szociális gondozóknak – továbbképzésére. Vannak rendszeresen tartott, úgynevezett akkreditált és […]
December 20.-án, budapesti irodánkban tartottuk meg hagyományos év végi vacsoránkat. Az eseményre fővárosi és szerte Magyarországon dolgozó kollégáink is részt […]
A hétköznapok során óhatatlan, hogy valaki égési sérülés szerez, hiszen akár a konyhában is megégetheti magát az ember egy óvatlan […]
A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező
A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező